Keresztségek és gyermekbemutatás...

Örömteli események zajlottak a Terézvárosi gyülekezet augusztusában. 7-én, az első szombaton a Gábor család 6 tagja kötött az Úrral szövetséget. A gyülekezet alsó és felső szintje is megtelt a velük együtt ünneplő testvérekkel, rokonokkal, barátokkal. Az igei gondolatokat dr. Szabó János lelkésztestvérünk tolmácsolta és a különleges alkalmat vers- és ének szolgálatok díszítették. A bemerítkezés előtt minden egyes keresztelendőről hallhattunk pár mondatot, hogy miként zajlott a felkészítés, hogyan kötelezték el magukat mind erősebben az Úr oldalán.

Ugyanezen a napon egy másik kedves esemény részesei lehettünk, mivel ekkor volt Szilvia és Sándor harmadik gyermekének bemutatása az Úr előtt. A kis Mirellára és családjára, lelkészünk, dr. Szabó János mondta el áldáskérő imáját és mi mindannyian együttes szívvel mondhattunk áment, kifejezve ezzel támogatásunkat és örömünket Istenünk és a család felé.

Mozgalmas volt az augusztus hónapunk záró szombatja is 28-án, amikor további két fiatal, Szász Bertold és Tóth Bendegúz szövetségkötésének lehettünk tanúi. Felkeszítésüket, az igei szolgálatot és a bemerítést is lelkészünk végezte. Meghitt és ünnepélyes alkalmunkat a Terézvárosi kórus szolgálata, vers- és zeneszolgálatok tették még szebbé és emlékezetesebbé mindannyunk számára. Hálával a szívünkben zárhattuk le az augusztus hónapot és kérjük továbbra is Isten áldását gyülekezetünk „legfiatalabb” testvéreire.

2021-09-17
Címkék: Gyülekezetünk eseményei

Még nem szólt hozzá senki