Emlékezzünk

-ezzel a felszólítással kezdte Szabó János lelkészünk Molnár András testvér születésnapi köszöntését, aki most töltötte be a 85. életévét. 

Molnár András testvér 58 éve tagja a Hetednapi Adventista Egyháznak.

1960-ban az Eszék utcai gyülekezetbe kezdett el járni istentiszteleti alkalmakra, majd 1965-ben a Terézvárosi Gyülekezetben keresztelkedett meg. 

3 évvel később, 1968-ban indult el a lelkészi szolgálat útján.

Nyugdíjba vonulása után és óta a Terézvárosi Gyülekezet tagja.

János az alábbi igével köszöntötte őt: 

“Légy te békében és erősítsd meg a szívedet, mert az Úr eljövetele közel van.” (Jak 5:8.)

Az Ároni áldás eléneklése után a gyülekezet Szabó János lelkészünk vezetésével együtt mondott hálat András bácsi eddigi életéveiért, lelkészi szolgálatáért. 

Molnár testvér zárásul a szeretet fontosságára hívta fel a gyülekezet figyelmét:  

 “Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala… Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást…” (1Jn 4:7-9, 11)

2023-03-02
Címkék: Gyülekezetünk eseményei

Még nem szólt hozzá senki