2021-12-25 Ünnep az ünnepben...

2021. december 25-én a karácsonyi ünnepély mellett gyermekbemutatás és keresztség is volt a Terézvárosi gyülekezetben. 

Az istentisztelet előtt karácsonyi éneket, kórusművet, zenei szolgálatot hallhattunk, néhány verssel fűszerezve mindezt. Mária és József egy különleges ajándék részesei lehettek, amikor Jézus megszületett. Kisgyermeküket hamarosan elvitték a templomba, hogy bemutassák az Úrnak. 

Barbara Bucur (Takács Barbara) és férje Mario is elhozták kislányukat Ariana Maria Bucurt, ezen a szombaton gyülekezetünkbe,  hogy az Úrnak ajánlják fel őt és Isten oltalmába helyezzék legféltettebb kincsüket. 

“Ezt mondja megváltód, az Úr, aki az anyaméhben formált: Én, az Úr, alkottam mindent…” (Ézs 44:24/a,)

Az áldáskérő imát dr. Szabó János lelkész mondta el, majd pedig az Ároni áldás hangzott fel a gyülekezetünk énekarától. Kívánjuk, hogy Isten óvja, vigyázza Ariana Maria életét és kísérje áldás őt és szerető családját. 

Az igeszolgálat után, a keresztségi alkalom szertartását Szerokován János éneke nyitotta meg, melyet angol nyelven adott elő, hisz a három, hamarosan bemerítkező személy közül Troy és szülei, rokonai angol nyelvűek és lelkészünk ezzel a felkérés kedves gesztusával tette még személyesebbé számukra az alkalmat. 

A vallástételt követően Zohán Nikolett, Mickle Dóra és férje Mickle Troy keresztségének örömében osztozhattunk. Mindhármójuk felkészítésében, tanításában lelkészünk és felesége, Szabó Tímea vettek részt. Ezen a szombaton öröm volt a mennyben és a mi gyülekezetünkben is, azonban egy távoli országban is különleges nap volt ez: Troy szülei és rokonsága számára, akik online követhették az eseményt. 

Mint gyülekezet, szeretnénk továbbra is támogatni, szeretetünkkel mind jobban és jobban körülvenni fiatal testvéreinket, segítve mielőbbi beilleszkedésüket a közösségbe. 

Kívánjuk mindhármójuk életére Isten gazdag áldását.

2022-01-07
Címkék: Gyülekezetünk eseményei

Még nem szólt hozzá senki